Újra itt...

Azt hiszem éppen 1 hónapja (jesszus, telik az idő...), hogy újra megérkeztem Portlandbe..  Már egy jó ideje fontolgatom, hogy végre újra nekiugrok a blognak, de hiába, no, jó munkához idő kell, meg képletesen szólva a malmaim továbbra is lassan őrölnek - így 30 felett gyanítom ez már nem is fog változni :)

A júli 25-i utazás igazából rendben zajlott, kivéve, hogy az amszterdami átszállásnál kicsit beparáztattak.. Tapasztalataim szerint itt mindig nyűgösebb a személyzet, Frankfurtban pl. senkit nem érdekelt, hogy hova megyek.. Az átszállásnál, a gépre való felszállás előtt mindig van egy mini-interjú a delikvenst átvilágítandó: hova megy, kihez, minek, mit csinál majd, stb, majd egy hipi-szupi fémdetektoros kapu, amivel szerintem még a belső szerveimet is látják, meg persze újra átnézik a kézipoggyászt is.. Az engem kikérdező ügynök valamiért veszélyesnek ítélt, vagy háromszor végigkérdezte, hogy kihez utazok, mi dolgom van, többször utánanézett az útlevelemnek, konzultált a kolleginával, mielőtt továbbengedett.. Persze én meg elkezdtem kombinálni, hogy biztos leadták a drótot, belépéskor kb majd kiszednek a sorból, külön kikérdeznek, stb  -  szóval a 13 órás repülőút ennek a jegyében telt...
A hab a tortán az volt, hogy leszállás után, mikor rám került a sor az útlevél-ellenőrzésnél, a hapsi, aki kikérdezett, gyakorlatilag meg se nézte az útlevelet... A kérdésére válaszolva, hogy mikorra van visszajegyem, meglepődöve lapozott bele az útlevélbe, hogy jaaaaaaa, van vízumom?!?!?! Majd azzal a lendülettel átírta a dátumot, októberről januárra...  No comment..

Amikor sikerült kikeveredni a közel egy órás procedúra után (lekeveredni a gépről, sorbanállni, megvárni a buszt, ami átvisz az érkezési terminálba, stb), Arlo már várt, persze volt nagy összeborulás.. Főleg mert megint az utolsók közt voltam, plusz őt is beparáztattam az amszterdami események miatt és már ő is összekombinált mindenfélét...
Most nem volt limuzinos fogadtatás (az a járgány már más életét veszélyezteti), helyette a Hyundai érkezett fogadásomra:

A képen szerencsére nem látszik milyen koszos..

Szemből

A cím is változott időközben, a fiúknak költözni kellet a májusban, mert a tulaj kirakta őket.. Mint később kiderült, a régi házat egy az egyben ledózerolták, és már áll helyette az új, ami kb 3szor akkora mint az előző.. Szóval az új palota néhány utcával még kijjebb van a belvárostól (az előző a 34. utcában volt, ez az 52.-ben), de még mindig teljesen jó helyen, ráadásul hatalmas hátsó kerttel..

Nappali I.

 A ház a szokásos itteni kialakítás szerint egy földszintből, meg alagsorból áll, ez itt is beépítésre került. A földszinten van egy nagy nappali, konyha (nem amerikai konyhás, hehe), 2 háló meg egy fürdő. Ezen a szinten lakik 2 srác (Chester és Nate, velük laktunk a másik házban is), illetve innen van egy feljáró a tetőtérre - ez úgy féligmeddig van beépítve.. Lakni nem alkalmas, viszont elvonulni, olvasgatni, zenélni, stb teljesen jó.. Persze majd amikor nem lesz napközben 32 fok...

Nappali II.

Konyha I.

A konyha amúgy rendben van, semmi extra, szokásos gigahűtő, óriástűzhely, meg mosogatógép, ami csak kicsit folyik.. Fiúkra jellemző, hogy a költözés során feltűnően kis számú pohár és tányér került a rezidenciára - azt már nem mertem megkérdezni, hogy ez a véletlen avagy egy szerencsétlen baleset műve-e.. De gyanítom csak nem volt kedvük egyesével az egészet inkább otthagyták a *csába... 

Konyha II.

Egyébként az itteni költözésről csak annyit, hogy ahogy elmesélték elég nehéz akár albérletet, akár vételre házat találni - még az eladó házak is (khhmmm, sokszor alsó hangon 4-500.000 USD, vagy több, persze környéktől, állapottól függ) hetek alatt elmennek. Az albi árak meg iszonyat magasak (ezért lakik sokszor még a tulaj is együtt valakivel, már ha nem családos). Ha az ember fia itt lakáshoz akar jutni, akkor kinézi az ingatlant (mondjuk hirdetésből), beszél a tulajjal, megadja az adatait, aki ennek alapján ellenőrzi a hitelképességét, hogy rendesen fizetett-e az előző hely(ek)en, van-e egyéb adóssága, stb, majd ha mindent rendben talál, akkor az ember elmehet élőben megnézni az ingatlant. Ha tetszik, a tulaj részéről is okés, nem volt esetleg más jelentkező aki szintén megfelelt és mondjuk egy szösszenetnyivel korábban jelentkezett a hirdetésre, akkor dombon a tanya - akarom mondani az albi -  és lehet szerződni. A kaució itt is kell (háziállat után extra 1-2száz dolcsi, hátha még az is tönkretesz vmit menetközben), viszont a bérleti szerződés nagyon határozottan védi a bérlő magánéletét: a tulaj előzetes bejelentés nélkül gyakorlatilag nem léphetne az ingatlan területére (ha meg még körül is akar nézni, v bemenni a házban, min. 24 órával korábban kéne szólnia). Ne, de erről csak zárójelben...

Az alagsorban (ahova mi is kerültünk), van egy közös mosókonyha rész, egy zuhanyzós fürdő, egy kisebb háló (itt lakik Pete, 3.éves medikus gyakornok) és a mi kis apartmanunk.. Ez a szoba hatalmas, tényleg egy külön lakrész: hely az ágynak, egy gardrób (ajtó nélkül), egy kis fülke/dolgozósarok, meg egy nappali-rész. Ja, meg van egy kandallónk is (fent, a nappaliban is):

Arlo dolgozik

Mini-nappali

Közvetlenül az ajtó mögé került az ágyunk - ill. még tárolóhelynek kicsit híján vagyunk, pedig nem nekem van több ruhám...

A házról azt hiszem ennyi, a kertben most sajnos inkább széna nő, mint fű, viszont a veteményesünk is gyalázatos.. Bár a paradicsomok egész szépen alakulnak, bár még mindig 2 hát míg egy szem beérik.. Pedig locsoljuk... De azért teszek pár képet..

E' itt a kert...

Az érkezésem után az első hét leginkább az akklimatizálódással telt, illetve augusztus elején már el is utaztunk kicsit kirándulni.. Arlo egyik gyerekkori barátja Depoe Bay-ben, egy óceánparti kisvárosban lakik (és tanít fizikát), és épp aug. elején utazott el a feleségével meg a két kislányával Bostonba 1,5 hétre, meglátogatni a szüleit.. Így ránk maradt a ház (amit éppen pár hónapja vásároltak) - meg az éhező aranyhalak, amiket meg kellett menteni a pusztulástól.. Erről viszont majd a következő alkalommal számolok be, főleg mert össze kell vakarnom a képeket hozzá :)

Mivel múlthéten volt az utolsó tanítási hét, tehát amíg Arlo dolgozott, úgy határoztam, hogy megnézem az állatkertet. Mint a múzeumok többségénél, itt is van havi egyszer olcsó nap a csóróknak, minden hónap második keddjén, tehát egyértelmű volt, hogy mikor megyek (:  Szerencsencsére nem volt nagyobb tömeg, mint egy átlagos napon lehet, és még az idő sem volt túl portlandi..  Az állatkert maga nem hatalmas, de pont elég bejárni: 5 részre van osztva - Ázsia, Afrika, a csendes óceáni partvidék, az északnyugati vadvilág és a 'törékeny' esőerdők.



foszló hegyikecske



határozottan egy hím...

valamiért mindig keresztbetette a lábát :)

A kiselefánt borzasztó aranyos volt - úgy tűnt, hogy ő is kíváncsi a látogatókra, plusz állandóan keresztbetette a hátsó lábait. A vidrák, meg a tengeri vidra is nagyon aranyos volt, de annyira gyorsak voltak, hogy lehetetlen volt lefotózni őket...

A másik kedvencem a lóri-jellegű papgájok voltak (Orsi, hivatalos meghatározás kéretik). Ők egy külön reptetőben laktak, ami 2 önkéntes felügyelete alatt bejárható volt - sőt, néhány ropogós dollárért cserébe egy nektáros csuporból lehetett őket etetni. Abszolút nem féltek az embertől, sőt, simán rárepültek az ember karjára. Amúgy nagyon mókás volt, ahol fel-le mászkáltak a korláton meg a növényeken...



Összességében nagyon szép, rendezett állatkert, persze itt is nagyon környezettudatosak (a járda több helyen újrahasznosított gumiból készült, stb..), viszont szerintem a pesti állatkertben több állatfaj van.



A hétvége egy része általános nagytakarítással, telekrendezéssel telt, a tulaj és a bérlettel kapcsolatos dolgokat intéző cég jelezte, hogy hétfőn tiszteletüket tennék - és volt néhány hogyúgymondjam eltakarítandó dolog a házban, meg amúgy is 3 hímmel egy háztartásban összegyűlik némi kosz..  Viszont mivel hivatalosan csak ketten vannak a bérleti szerződésen, így hétfőre csináltunk egész napos programot: Arlo már régóta el akart vinni az egyik kedvenc túrájára, így adódott az alkalom, hogy megmásszuk a Hamilton hegyet, ami a Columbia folyó Washingtoni partján fekszik. A túra oda-vissza kb. 10km-es volt, 730 m szintkülönbséggel, és gyönyörű kilátással.
Az első megálló a Rodney vízesés volt, a tetején pedig a Pool of Winds - ahol a vízesés egy kis sziklamedencében tűnik el, jó sok szelet kavarva.


Rodney Falls

Pool of Winds

Az ösvény először az erdőn vezetett keresztül, ahonnan egyre magasabbra érve egyre szebb kilátás nyílt a völgyre. Végül kiértünk az erdőből, az ál-csúcsra, ahonnan beláttuk a Columbia folyót, ill. a Bonneville gátat - aki olvasta a korábbi bekegyzéseket, itt van a pisztrángfarm, ill. itt lakik Herman, az óriás tokhal is.



az ál-csúcs

 

A valódi csúcs ennek a sziklafalnak a másik oldalán volt - innen nézve kicsit reménytelennek tűnt, de végül nem volt olyan vészes. A legutolsó szakasz szederbokrok rengetegén keresztül vezetett - bár szerencsére az ösvény maga jól járható volt. Viszont a szederszezon sajna még messze van....
A szederrengetegből kiérve egy hirtelen jobbkanyarral végetért az út, és gyakorlatilag fent voltunk a csúcson. Velünk szemben a Table mountain, ill a háttérben, a felhők mögött megbújva pedig az Adams hegy havas csúcsa.
Itt találkoztunk néhány túrázóval, egy csíkos mókussal, láttunk egy hatalmas fehérfejű rétisast körözni a fejünk felett, és a teljes pihenő alatt egy pillangó körözött az orrunk előtt.

Lefele menet találkoztunk még pár napozó siklóval, meg persze az út mentén végig vadvirágokkal.


mókus

pillangó

tigrisliliom

Hazafelé menet még megálltunk ebédelni (pontosabban megenni a hozott szendvicseket) egy mezőn, ahol Arlo még valamikor ősszel járt hullócsillagokat nézni.

Innen már csak hazavezettünk, egy jó zuhany, meg egy kis pihenés reményében...



"Néééézd, hogy rohan az időőőőő...." (by V.I.P.) - és tényleg :(  Megint összegyűlt egy jó kis post-nyi anyag, úgyhogy noszarajta..
Az elmúlt 2 hétben eléggé változékony volt az idő: volt 14fok-szakadő eső, aztán nyár, utána tavaszias 20 fokok, majd némi zsenge nyár felhős-derült 27 fokkal, most meg megint őszbe csaptunk, 17-20fokos esős szörnyűséggel (legalább nincsenek durva frontok)... Nah, de időjárás-jelentés helyett:

Jó sokat bringáztunk, kihasználva a jó időt - pl. 20 km-t oda-vissza a Rododendron kertbe. Sajnos a virágzás legjavát lekéstük, pedig itt mindenhol ezek a bokorszerű örökzöld növények nőnek, a szivárvány minden színében, és gyönyörűek. A park is elég szép, közvetlen egy golfpálya mellett - a szokásos tavas-gyepes-erdős-ösvényes téma szerint felépítve. Persze rengeteg a madár, de a szokásos kacsafelhozatal mellett volt egy rakat kanadai lúd is, akik szorgalmasan zaklatták az arrajárókat kajáért - köszönhetően annak a pár eszementnek, akik a tiltás ellenére etetik őket.

egy satnyább Rododendron

Azt hiszem péntek este volt a Cupcake-parti, amit az egyik rádiócsatorna hirdetett meg. A lényeg, hogy az utolsó pillanatban megadnak egy helyszínt, bárhol a városban, ahol a népség összegyűlhet egy kis félig-meddig spontán, szabadtéri táncpartira. A feltétel annyi, hogy mindenki (aki tud), vigyen magával egy rádiót - nyilván, hogy meglegyen a zene, meg valami süti/rágcsát/muffint, mintha házibuli lenne.. Így összegyűlt egy kisebb tömeg az egyik híd alatti sétányon, egy részük mindenféle őrült szerkóban, és csaptak egy jó kis bulit. A rendőrség is tiszteletét tette - állítólag szóltak, hogy nem elég hangos a zene, és többen kellene, hogy táncoljanak :)

Portland by night

Szombat este tartották a Starlight parade-et, a filmekől is jól ismert karnevál jellegű felvonulást. Pontosan nem tudom milyen apropóból, de minden évben  megrendezik: középiskoláktól kezdve (rezesbandástul), helyi cégek, vállalkozások, nonprofit szervezetek, állatmentők, rendőrség részt vesznek rajta, feldíszített-kivilágított kocsikkal.


zombi a szellemirtók autója mellett

cowgirls

fentről nézve

munkagépek...

táborozik a nép

 Mivel itt kicsit később melegszik az idő, a gyümölcsszezon is kicsit később kezdődik - de végre elért ide is az eperszezon :) A már korábban is emlegetett Sauvie szigetre mentünk, itt rengeteg farm van, ahol az ember saját kezűleg szedheti le a kívánt menniséget, jóval olcsóbban, mintha a boltban venné. Mi pénteken mentünk, a Pumpkin Patch nevű farmra.


Most csak az epernek volt szezonja, de amúgy van itt áfonya, málna, marionberry (egy helyi feketeszeder-fajta), meg ki tudja még micsoda...
Az eper valami hihetetlen finom volt, szerintem legalább annyit megettem, mint amit végül kifizettünk. Itthon aztán megindult a nagyüzemi feldolgozás: egy része a fagyasztóba, egy részét frissen megettük, csináltam 3 üveg lekvárt, meg egy epres-rebarbarás cobbler-t.
Eperfázisok:


eper

süti

eper-rebarbara

A World Naked Bikeride csak egy a több száz, világszerte megrendezett meztelen bringás felvonulás közül. Portlandben először 2004-ben rendezték meg, akkor 125 fővel - azóta több ezren vesznek részt rajta minden évben (idén állítólag 8150-en). Hogy miért rendezik meg és miért vesznek részt rajta az emberek, arról ahány ember, annyi vélemény: figyelemfelkeltés, környezettudatosság/szennyezés, testkép, stb.. Meg persze a felvonulás végén több helyen is afterparty-t tartanak...
A felvonulást a rendőrség biztosítja, a pontos útvonalat is csak ők, meg a szervezők ismerik - a tömeg pedig vakon követi a sort a kb. 10 km-es túrán, keresztül a város utcáin. A szlogen 'bare as you dare' - tehát mindenki annyira pucér, amennyire akar/mer - bár a jelentős közönség az útvonal mentén be-beszólt, ha valakin túl sok volt a ruha :) Amúgy nem csak az emberek támogatják a dolgot (még ha nem is vesznek részt, de az út mentén bátorítják a bicikliseket, ill. voltak meztelen szurkolók is), de a város is. A menet a portlandi művészeti múzeum előtti parkból indult - ahova az indítás előtt pucéran ingyen - ill. minden viselt ruhadarab után 1$-t belépőt fizetve - be lehetett menni.

készülődés

Nem csak a résztvevők voltak teljesen különbözőek ("kicsi-nagy", kövér-sovány, teljesen vagy félpucér, esetleg egy szál zokniban, testfestett vagy alla nature..), de a járművek is... Mivel a város, ill. az ittlakók amúgy is híresen biciklipártiak, volt itt mindenféle verzió: hagyományos, versenybringa, fekvőbicikli, háromkerekű, olyan, aminek elöl van egy teknőjellegű csomagtartója, sőt, volt aki kerekesszékkel, gördeszkával, vagy futva teljesítette a távot. 

tallbike

 


Mindenesetre nagyon jó hangulata volt az egésznek, és a tömeg ellenére (csak az, amíg mindenki el tudott indulni a parkból, háromnegyed órába tellt) minden rendben zajlott. Az utat biztosító rendőrökön is el lehetett kapni néha egy-egy mosolyt, de a legjobb az volt, amikor az egyik sarkon egy tűzoltóautó és komplett személyzete tapsolt az arra haladóknak :)

a háttérben a belváros








 





 

A hétvége többi része csendesebben telt: a júniusi rózsafesztiválhoz kapcsolódva a Willamette folyó belvárosi szakaszán tartották a sárkányhajó-versenyt, amin meglepően sok csapat vett részt. Mi csak pár futamot néztünk meg a Waterfront parkból (amit mellesleg, mint az ülőhelyet keresve kiderült, az itt tanyázó kanadai ludak rendesen trágyáznak...)

Chester és Arlo

a start

az egyik befutó - elöl a zászlós

 

Steel bridge a ludakkal

 Mivel 10-én, hétfőn volt Chester 30-ik szülinapja (ismerek ám egy másik kerekévfordulós ikreket is ;) ), ezért hazafele meg kellett állnunk az egyik helyi szeszfőzdében. Készül itt többféle vodka, gin, kávé- és gyömbérlikőr, valamint a specialitás az 5féle csípőspaprikával megtámogatott vodka - amit a kóstoló során is csak 1:3 arányban ananászlével kínálnak, mint az kiderült, nem véletlenül...


a kínálat



a lepárló

Hazafele még megálltunk a már ex-lakótárs, Jason házánál (a fiúk kosárlabdameccset akartak nézni), ahol találkoztam a leghatalmasabb (mármint kövér) macskával, amit valaha láttam... A jószág Jason egyik lakótársáé - nem is értem mivel eteti, de legalább egy féldisznóval naponta.

Sajnos a képek nem adják teljesen vissza...