Nahh, akkor május végére mégegy - kissé szaladnak a napok... :o

Túra

Még kb 2 hétvégével ezelőtt - szintén kihasználva az esőszünetet, elindultunk túrázni... Mivel a térdem még mindig vacakolt, egy kisebb szintkülönbségű útvonalat választottunk - persze ez is erdős-vízeséses útvonal volt.
Még az odaúton futottunk bele ebbe az utazó házba - valaki vagy költözött, vagy csak építés helyett rendelt egy új házat (Edit, ajánlom figyelmedbe, elég csak telket venni ;) )


A túra maga egyszerű volt, de nagyon szép. Egy kis folyót követtünk visszafelé, bár a felső vízesésig már nem mentünk el - elkezdett esni az eső, és nem akartuk kockáztatni, hogy bőrig ázzunk. Így is összesen kb. 12 km volt oda-vissza - meg persze gyönyörűszép...

jobbra fent 2 ember

A túra után hazafelé még megálltunk a 'halkeltetőnél' - ahol főleg szivárványos pisztrángokat, ill. tokhalat tenyésztenek. Körbe lehet járni az egész létesítményt, ill. egy kis külön tóban lehet etetni az ottlakó pisztrángokat, akik persze annak ellenére, hogy igen kövérek, jól megverekszenek a bedobált spéci haltápért..
A lényeg viszont, ami miatt mentünk, az Herman volt - a kb. 70 éves, 4 m hosszú tokhal. Neki, pár fajtársával, meg néhány pisztránggal együtt külön kis tava van, ahol naphosszat oda-vissza úszkál komótosan. Egy vízalatti kis ablakból lehet benne gyönyörködni, tényleg hatalmas jószág.

Herman

sajtos kifli - volt lekváros is...

Időközben rákaptam a sütögetésre is, csináltam már egészen jó kókusztejes brióst, csokis kekszeket, narancsos-vörösáfonyás scone-t (édes zsemleszerűség), túrótortát, meg krumplispogácsát/-kiflit.. Egész napos szakadó esőben jó módja felmelegíteni a konyhát...


Az egyik délutánt kihasználva - amikor kicsit naposabb volt az idő - elmentünk a hód-tóhoz. Állítólag tényleg élnek itt hódok, láttuk nyomukat is, de hódot sajna egyet sem.. Viszont láttunk kanadai lúdgyerekeket - mázlink volt, hogy közvetlen mellettük elhaladva a szülők csak fújtak ránk, de nem támadtak meg..

hódnyomok

Múzeum

A múzeumok itt sem kimondottan olcsók, de mivel még egyben sem voltam, úgy határoztam, hogy azért csak illene... Mint kiderült, majdnem minden múzeumban van havi egyszer ingyenes (vagy olcsóbb) nap, így pénteken voltunk a Portlandi Művészeti Múzeumban. Mivel az ingyenes látogatás csak este 5-8 közöttre szólt így az egészet nem jártuk be, de így is sok mindent láttunk (szerencsére tömeg sem volt). Az egyik részen 2-3ezer éves kínai agyagszobrok voltak, egy másik szárnyban pedig egy állatos fotókiállításba ütköztünk.

Innen kicsit időben visszafelé indultunk: kezdve a kortárs művészettől (festmények és szobrok), a modernen át a romantika, reneszánsz felé.. Láttunk Van Gogh-ot, Monet-t, Pissarro-t (nekem ez tetszett a legjobban) - összességében nagyon érdekes volt...
Mivel a múzeum után színházba mentünk, így sajna nem maradtunk 8ig.. A darabot a rengeteg kis színház közül az egyikben adták, és már az első 5 percben azért imádkoztunk, hogy legyen vége.. Nem a színház, még csak nem is a színészek hibája volt (bár a főhősnő elég ripacs volt), hanem maga a szöveg volt sz*r.. Az '50-es években játszódott, három 30+-os főiskolai barátnő éves találkozójáról, számomra énnél több nem derült ki....


Körhinta - vidámpark

Még a múzeumba menet láttuk a hídról, hogy az éves Rózsafesztivál mellett felépítettek egy vidámparkot is, ahova - mivel ez tipikus randihelyszín - szombaton el is mentünk... A belépő röhejesen drága volt, 7 dollárt kértek érte... Arlo vissza is kérdezett, hogy szimplán az a kiváltság, hogy a kerítésen belül, a vidámpark területén sétálhassunk kerül-e ennyibe.. 
Enni nem ettünk semmit, bár megvolt minden idevaló szokásos kaja: karamellizált popcorn, corndog (pálcikára húzott, olajban sütött bundás virsli), 'elefántfül' (gyakorlatilag a mi lángosunk, csak édesen), vattacukor, amit nem frissen csinálnak, hanem giga nájlonszatyorban árulják, stb..

És igen, bent a kaján túl is mindenért külön fizetni kellett... A dolgok nagy többsége vagy gyerekeknek való volt, vagy számomra túl gyors és túl pörgős (mint a láncoshinta) - úgyhogy maradt az óriáskerék..
Jahm, és igen, Arlo halas sapkája - ami abszolút kiérdemli a Nokia reklámszlogenjét: 'connecting people' - tényleg mindenhol legalább 1 ember odajön, h ilyet még soha nem látott, és eszméletlen jó... 

Portland a magasból

itt már nem félek...

Kínai kert - makrofotó


Az idő még vasárnapra is szép maradt, úgyhogy kaptam az alkalmon, és elmentem a belvárosi Lan Su kínai kertbe - természetesen a kínai negyedben. A kertet Suzhou-ból (NXP-s Bosch-os körökben ismerős lehet ;) ) érkezett kertészek építették, a két város közti együttműködés örömére..


A borsos árú belépő ellenére amúgy is el akartam ide látogatni, de vasárnapra hirdettek egy ingyen makrofotós előadás/workshop-ot, úgyhogy kellemest a hasznossal összekötve kaptam az alkalmon. A tanfolyam/előadás érdekes volt, a csajszi pedig segítőkész, és ami a legjobb, hogy összesen 4en voltunk :) ..

makró-szárnypróbálgatás

Memorial day

Hétfőre elromlott az idő, egész nap szakadt az eső.. Délután volt egy 5 perces, de akkora zuhé, amilyet már rég láttam.. Memorial day lévén, ami Arlo definíciója szerint kb. a 'háborús halottak napja' (mivel itt a Mindenszentek kimarad, így általánosságban megemlékeznek az elhunytakról) ez a nap mindenhol szabadnap, és ezen a napon a Portlandi Mauzóleum is nyitva van a látogatók előtt. Mikor Arlo említette, nem nagyon tudtam mire számítsak, igazából akkor derült ki, mikor odaértünk: gyakorlatilag egy domboldalba épített, kb. 8 szintes 'sírkert' - ill. nem is kert, hanem egy épület, szintenként pedig sírhelyek, ameddig a szem ellát..

az épület elölről

és hátulról

Az épület hátulját egy hatalmas festmény borítja: a háta mögött ugyanis egy nemzeti park/madárrezervátum-szerűség van, és képen pedig az itt őshonos madarakat örökítették meg.

Bent néhol csak a hosszú folyosók, máshol meg szobrokkal, vagy szökőkúttal kiegészített termek voltak..

a mínusz 4-en már kissé nyomasztó

Gazdagéknak - v. akik megfizetik -  persze itt is külön kis terem jár, színes üvegablakokkal.
Jah, és a legnagyobb poén: a bejáratnál árultak frissítőt, minifánkokat, meg pattogatott kukoricát - úgyhogy sokan azt majszolva járták végig az épületet... Én meg azt hittem az agyam eldobom....

Atyaég, már május közepe, és ebben a hónapban még nem született bejegyzés...
Talán azért is, mert az elmúlt napok, hetek kevésbé voltak sűrűek, mint mondjuk áprilisban, nem voltunk nagyobb kiruccanáson, és bár eléggé nyárias volt az idő (tegnap óta leromlott - most konkrétan szakad, és 14 fok van), leginkább a városon belül élveztük.

Emlékeim szerint még április végén volt, hogy Chester-rel, az egyik lakótárssal elmentünk lovazni (őt kb minden érdekli kipróbálás szintjén). A lány, Zia az ő egyik régi ismerőse, Portlandtől kb. 20 percnyire, Canby-ben tartja a 4 lovát, egy szerényebb külsejű kis istállóban, jó nagy karámmal (meg két gyönyörű vörös cicával - akik szerintem ikrek). Persze itt is a western stílusra kényszerültem, és mivel jött még egy lány lovagolni, tehát összesen négyen voltunk, nem nagyon lehetett válogatni - én kaptam a legmenősebb, és egyben a legkisebb lovat, a neve Red volt. Először csak a karámon belül gyakorlatoztunk jobbra-balra, egy kis hordókerülgetés, egyeben, aztán kimentünk a közeli (fenyő)faiskolába. Persze itt se szeretik, ha a lovasok összejárják a területet, úgyhogy félig meddig inkognitóban voltunk - ami 4 lóval nem tudom mennyire lehetséges. Mindenesetre itt vágtáztunk párszor fel-alá, és mellesleg feljegyzés magamnak: csúszós anyagú futónadrágban lóra legközelebb nem ülünk, mert eléggé megnehezíti a dolgokat.
Azért az istállóhoz visszatérve mindenki megkapta megérdemelt jutalmát (a lovak legelhettek) (:

Jah, és a képen nem nagyon látszik, de mivel a túracipőm nem volt megfelelő a kengyelhez, ezért egy vadító piros szárú kölcsön-westerncsizmában nyomom az ipart... :D 



Kihasználva a jó időt május elején (igazi nyár, közel 30 fok), voltunk rövidebb túrán a Sauvie szigeten - ami még mindig nagy kedvencem.. Tiszta zöld, mindenfelé farmok - leginkább a mezőgazdaságból élnek az itteniek - meg persze hatalmas rétek, erdős részek, meg madarak mindenfelé. Mivel mindketten kicsit lerokkantunk (Arlonak szokásos módon a bokája, nekem a térdem vacakol valamiért), csak egy rövidebb (kb 2-2,5 mérföld) sétát tettünk:

A szigeten egyébként nyáron mindenféle szedd-magad mozgalomhoz lehet csatlakozni, így idény szerint lehet szedni az epertől kezdve a levendula-málna-meggy-áfonyán keresztül gyakorlatilag bármit. 

A sziget bejáratánál van egy park, ill. egy régi, szépen felújított, de lakatlan ház is. A ház, mint kiderült, az egyik első telepeseké volt, majdnem hagyták tönkremenni, de azt hiszem a '60-as években önkéntesek nekiálltak felújítani. Arra sajnos azóta sem volt pénz, hogy berendezzék korabeli bútorokkal, így nem látogatható, de az ablakon belesve látszik, hogy valamikor nagyon szép lehetett. A házhoz még tartozik egy hatalmas park is, gyümölcsöskerttel.

Szintén május elején volt a Kentucky Derby, ami meglepő módon viszonylag sok embert lázba hoz - bár lehet, hogy csak Arlo, és a lakótársai szűkebb ismeretségi körében, és főleg, mert pl. tavaly is 'megünnepelték'. Mindenesetre készültünk, Arlo napokig tanulmányozta a 'versenyzőket', melyiknek milyen esély van, honnan indul, ki a zsoké, stb - nyilván a nyeremény reményében. A derby napjára a fiúk villásreggelit hirdettek hirdettek (kb. 1,5 kiló bacon-nel), amire páran el is jöttek, bár a többséggel a portlandi lóversenypályán találkoztunk. Sajnos az itteni versenypálya jelenleg nem üzemel, azaz élő versenyeket nem rendeznek, őket is elérte a válság - lehet viszont bármilyen más versenyre fogadni, sőt, azt hiszem nem csak lóversenyre. Maga a verseny 3 körül kezdődött, és a pályán meglepően sokan voltak: sokan komolyan gondolták a fogadást (kicsit hasonlóan a pesti lovihoz), a többség viszont a derby-hez illően kiöltözött, kalapos 'ifjúság' volt. Sajnos én sem lehettem kivétel, egy használtboltban találtunk egy kalapot (Arlonak is nagyon jól áll), meg vettem egy csudaszép (és nem túl előnyös) ruhát, és íme, a csoportkép:

Nyerni persze senki nem nyert semmit... :(


Ezzel a kis jószággal valamelyik nap találkoztam - a szomszéd kerítésén ülve rágcsált valamit:

A múlthétvégén pedig elmentünk egy városszéli parkba túrázni, a hely egyúttal egy madármentő központnak is helyet adott. Volt nálunk bagoly, többféle héja, pulykakeselyű, meg egy holló, amit háziállatként akartak tartani, mire rájöttek, hogy ahoz túl hangos és túl követelődző.Szóval ezek a madarak vagy valami baleset miatt röpképtelenek, vagy egyéb okok miatt nem lehet őket szabadon engedni.

Jah, meg Portland-re jellemzőek a foodcart-ok, azaz a lakókocsis kajáldák - kicsit mint a hamburgeres/lángossütő, vagy a kürtőskalácsos, de egy kicsit igényesebb kivitelben, meg főleg eszméletlen nagy választékban. Több helyen is vannak a városban ilyen mini-gyorséttermi csoportosulások, pl. a belvárosba is - sok irodista jár ilyen helyekre ebédelni. Lehet itt kapni a kínai, thai, etiópai, arab, görög, cseh, indiai, vega/vegán, palacsintás, olasztól kezdve gyakorlatilag mindenféle kaját, amit az ember el tud képzelni. Én már régebben kinéztem a cseh büfét, itt állítólag híresen jó gulyáslevest főznek - és ugyanaznap végre elmentünk kipróbálni. A mellett a másik fő fogás, amit kínálnak, az a magyar gombaleves - amit azóta többen kérdeztek tőlem, hogy valóban akkora hungarikum-e... Nekem nem rémlik, de lehet hogy én tévedek?!
Nah, de végül én halusky-t kértem (Zsófi, ha emlékszel, milyen jót ettünk a brno-i sörfőzdében, hmmmm..), ami a csehek sztrapacskája némi füstölt sonkával, meg savanyúkáposztával. Arlo Schnitzelwich-et, azaz rántotthúsos szendvicset kért, ajvárral, meg minden jóval. Persze itteni szokás szerint mindkettő giga adag volt (Arlo kapott negyedkiló rántott csirkemellet), de azért elfogyott ;)

Halusky

Schnitzelwich