San Francisco III.

A befejező rész kicsit megcsúszott - még ha nem is annyira a bokros teendők miatt (bár az is benne volt), hanem inkább, hogy megint utaztunk: múlt csütörtöktől tegnapig Arlo-családlátogatáson voltunk Falmouth ill. Bostonban. Bár szerencsére csak közvetve, de hétfőn mi is belefutottunk a maratonon történt merényletbe - de ezt a napokban megírom részletesen...

Szóval az utolsó bejegyzés S.F.-ról:
Hétfő volt az utolsó napunk, Michelle dolgozott, nekünk pedig gyalogos városnézés volt a terv. Reggel villamossal be a belvárosba, a Powell str.-en leszálltunk, ahol egyből belefutottunk a város egyik nevezetességébe, ami az a bizonyos ikonikus, nyitott villamos, a 'streetcar':

Mivel hogy úgy mondjam alacsony költségvetéssel dolgoztunk, nem fizettünk be a 6 dolláros menetdíjra, de azért ingyé' felültem az álló szerelvényre... (:

 



 Innen gyalog indultunk tovább, az első célunk a kínai negyed volt, ami gyakorlatilag csak egy 15-20 perces séta volt. Meglepő, hogy annyira nem nagy a belváros, nekem legalábbis úgy tűnt, hogy gyalog is bejárható...



Chinatown bejárata a jellegzetes kapu, ezt átlépve tényleg egy más világ: kicsit kínai piacos, kicsit egzotikus, kicsit mű, kicsit valódi, és eléggé turistás:

Jason - ezt a képet nem lehetett kihagyni :P

Persze itt is üzlet üzlet hátán, egy része valóban minőségi (vagy annak tűnő) dísztárgyakat, műtárgyakat, régiségeket árul, meg persze vannak a szuvenírboltok, és a 100forintos jellegű bóvliboltok.. Mi persze az utóbbiba mentünk, és tényleg, amit itt nem lehet kapni, az valószínűleg nem is létezik...  Muszáj is volt vennem egy integető, szerencsehozó macskát...
A negyedet elhagyva a piramis felé indultunk: a Transamerica Pyramid gyakorlatilag csak egy irodaház, viszont jellegzetes, piramis alakja miatt a városkép jellegzetes eleme. Amúgy mint a portástól megtudtuk, '72-ben épült, 48 emeletes (260m magas), amivel sokáig a világ 5 legmagasabb épülete között volt.  Állítólag 'görkorira' épült, azaz egy olyan görgős szerkezetre, ami földrengés esetén engedi az épületet kimozdulni, így nagyobb eséllyel marad egyben..

a textúra miatt :P

Innen a kompkikötő felé indultunk, keresztül az üzleti negyeden - hatlamas, csupaüveg irodaházak tömkelege, nem is értem, hogy éri el a napfény a talajt... A kikötő épülete 1896-ban épült, belül üzletek, éttermek vannak.

Ferry building, pálmafák

A kikötőből visszanézve jól látszik a város sziluettje (vagyis annak egy része).

a komp, ill. a Kincses sziget és a Bay bridge

A következő állomás North Beach-en a Telegraph Hill ill. a Coit torony volt - ide villamossal mentünk, nem is akármilyennel. Ezek a régi, 'vintage' szerelvények az 1940-'50-es évekből származnak, van közöttük 1912-es is.. Emelett a város 'gyűjteménye' a világ különböző tájairól származik, minden szerelvényen jelzik, hogy melyik város adta ajándékba: Zürich, Melbourne, Milánó, Kobe, Dallas, satöbbi:

  

A Telegraph Hill egyik jellegzetessége, hogy autóval csak részben megközelíthető, de legalábbis van egy 'hátsó út', egy lépcsősor, ami az gyakorlatilag az ott lakók hátsó kertjén, egy valóságos mini dzsungelen keresztül vezet fel a toronyhoz.

egy szerencsés ittlakó

Itt megint volt szerencsém kolibrit látni - egyszer akkor is lefotózok egyet... Innen végre felértünk az 1931-ben éplült Coit toronyhoz. Ugyan fel nem mentünk, de a falakat belülről végig különféle freskók díszítik, azt hiszem 27 különböző művész munkája - és többek között a dolgos mindennapokat ábrázolják:

 

A panoráma tényleg elég jó volt, teljes kilátás nyílt a városra - még úgy is, hogy mi csak a parkolóból nézelődtünk:

a piramis, és a Bay bridge

a Golden Gate híd

Lombard street

Alcatraz szigete

 Érdekeeség még, hogy a Telegraph hill-en állítólag él egy vad papagáj kolónia, ami a környéken nem őshonos, és amiről senki sem tudja, hogy hogy kerültek ide.. Állatos dokumentumfilm-kedvelőknek: The wild parrots of Telegraph Hill

A hegyről lemászva az olasz negyedben ittunk egy kávét - biztos jel volt, hogy jó helyen járunk, amikor a második rendőrpáros tért be kávézni.... Ezután még visszamentünk a kínai negyedbe, hogy vegyünk valami kellően eszetlen köszi-ajándékot Michelle-nek, amiért ingyen és bérmentve elszállásolt minket, habár végül biztos ami biztos alapon az üveg bornál maradtunk. Este még elmentünk vacsorázni, meg borozni, másnap reggel pedig elbúcsúztunk, és visszaindultunk Oregonba. 

Menet közben készítettem még pár képet, mert valami hihetetlen szép tájakon keresztül vezetett az út... A Shasta tóról sajnos nem sikerült jó képet csinálni, de érdemes rákeresni: a méregzöld fenyőerdő közepén egy türkizkék vizű tórendszer, aminek a partja égővörös.. Elég hihetetlen látvány volt...

Innen még elég sokat mentünk felfele (mármint tengerszint fölé), ezek a képek itt készültek. A felhők takarják a havas hegycsúcsot, ami azt hiszem a Shasta hegy volt (9832m)..

A hazaút további része nem volt túl izgalmas, már csak azt vártuk, hogy hazaérjünk. Bár ez már jóval gyorsabb volt, mivel nem tettünk semmilyen kitérőt, hanem végig az autópályán mentünk, így is kb.10 óra alatt értünk Portlandbe.