Nahh, akkor május végére mégegy - kissé szaladnak a napok... :o

Túra

Még kb 2 hétvégével ezelőtt - szintén kihasználva az esőszünetet, elindultunk túrázni... Mivel a térdem még mindig vacakolt, egy kisebb szintkülönbségű útvonalat választottunk - persze ez is erdős-vízeséses útvonal volt.
Még az odaúton futottunk bele ebbe az utazó házba - valaki vagy költözött, vagy csak építés helyett rendelt egy új házat (Edit, ajánlom figyelmedbe, elég csak telket venni ;) )


A túra maga egyszerű volt, de nagyon szép. Egy kis folyót követtünk visszafelé, bár a felső vízesésig már nem mentünk el - elkezdett esni az eső, és nem akartuk kockáztatni, hogy bőrig ázzunk. Így is összesen kb. 12 km volt oda-vissza - meg persze gyönyörűszép...

jobbra fent 2 ember

A túra után hazafelé még megálltunk a 'halkeltetőnél' - ahol főleg szivárványos pisztrángokat, ill. tokhalat tenyésztenek. Körbe lehet járni az egész létesítményt, ill. egy kis külön tóban lehet etetni az ottlakó pisztrángokat, akik persze annak ellenére, hogy igen kövérek, jól megverekszenek a bedobált spéci haltápért..
A lényeg viszont, ami miatt mentünk, az Herman volt - a kb. 70 éves, 4 m hosszú tokhal. Neki, pár fajtársával, meg néhány pisztránggal együtt külön kis tava van, ahol naphosszat oda-vissza úszkál komótosan. Egy vízalatti kis ablakból lehet benne gyönyörködni, tényleg hatalmas jószág.

Herman

sajtos kifli - volt lekváros is...

Időközben rákaptam a sütögetésre is, csináltam már egészen jó kókusztejes brióst, csokis kekszeket, narancsos-vörösáfonyás scone-t (édes zsemleszerűség), túrótortát, meg krumplispogácsát/-kiflit.. Egész napos szakadó esőben jó módja felmelegíteni a konyhát...


Az egyik délutánt kihasználva - amikor kicsit naposabb volt az idő - elmentünk a hód-tóhoz. Állítólag tényleg élnek itt hódok, láttuk nyomukat is, de hódot sajna egyet sem.. Viszont láttunk kanadai lúdgyerekeket - mázlink volt, hogy közvetlen mellettük elhaladva a szülők csak fújtak ránk, de nem támadtak meg..

hódnyomok

Múzeum

A múzeumok itt sem kimondottan olcsók, de mivel még egyben sem voltam, úgy határoztam, hogy azért csak illene... Mint kiderült, majdnem minden múzeumban van havi egyszer ingyenes (vagy olcsóbb) nap, így pénteken voltunk a Portlandi Művészeti Múzeumban. Mivel az ingyenes látogatás csak este 5-8 közöttre szólt így az egészet nem jártuk be, de így is sok mindent láttunk (szerencsére tömeg sem volt). Az egyik részen 2-3ezer éves kínai agyagszobrok voltak, egy másik szárnyban pedig egy állatos fotókiállításba ütköztünk.

Innen kicsit időben visszafelé indultunk: kezdve a kortárs művészettől (festmények és szobrok), a modernen át a romantika, reneszánsz felé.. Láttunk Van Gogh-ot, Monet-t, Pissarro-t (nekem ez tetszett a legjobban) - összességében nagyon érdekes volt...
Mivel a múzeum után színházba mentünk, így sajna nem maradtunk 8ig.. A darabot a rengeteg kis színház közül az egyikben adták, és már az első 5 percben azért imádkoztunk, hogy legyen vége.. Nem a színház, még csak nem is a színészek hibája volt (bár a főhősnő elég ripacs volt), hanem maga a szöveg volt sz*r.. Az '50-es években játszódott, három 30+-os főiskolai barátnő éves találkozójáról, számomra énnél több nem derült ki....


Körhinta - vidámpark

Még a múzeumba menet láttuk a hídról, hogy az éves Rózsafesztivál mellett felépítettek egy vidámparkot is, ahova - mivel ez tipikus randihelyszín - szombaton el is mentünk... A belépő röhejesen drága volt, 7 dollárt kértek érte... Arlo vissza is kérdezett, hogy szimplán az a kiváltság, hogy a kerítésen belül, a vidámpark területén sétálhassunk kerül-e ennyibe.. 
Enni nem ettünk semmit, bár megvolt minden idevaló szokásos kaja: karamellizált popcorn, corndog (pálcikára húzott, olajban sütött bundás virsli), 'elefántfül' (gyakorlatilag a mi lángosunk, csak édesen), vattacukor, amit nem frissen csinálnak, hanem giga nájlonszatyorban árulják, stb..

És igen, bent a kaján túl is mindenért külön fizetni kellett... A dolgok nagy többsége vagy gyerekeknek való volt, vagy számomra túl gyors és túl pörgős (mint a láncoshinta) - úgyhogy maradt az óriáskerék..
Jahm, és igen, Arlo halas sapkája - ami abszolút kiérdemli a Nokia reklámszlogenjét: 'connecting people' - tényleg mindenhol legalább 1 ember odajön, h ilyet még soha nem látott, és eszméletlen jó... 

Portland a magasból

itt már nem félek...

Kínai kert - makrofotó


Az idő még vasárnapra is szép maradt, úgyhogy kaptam az alkalmon, és elmentem a belvárosi Lan Su kínai kertbe - természetesen a kínai negyedben. A kertet Suzhou-ból (NXP-s Bosch-os körökben ismerős lehet ;) ) érkezett kertészek építették, a két város közti együttműködés örömére..


A borsos árú belépő ellenére amúgy is el akartam ide látogatni, de vasárnapra hirdettek egy ingyen makrofotós előadás/workshop-ot, úgyhogy kellemest a hasznossal összekötve kaptam az alkalmon. A tanfolyam/előadás érdekes volt, a csajszi pedig segítőkész, és ami a legjobb, hogy összesen 4en voltunk :) ..

makró-szárnypróbálgatás

Memorial day

Hétfőre elromlott az idő, egész nap szakadt az eső.. Délután volt egy 5 perces, de akkora zuhé, amilyet már rég láttam.. Memorial day lévén, ami Arlo definíciója szerint kb. a 'háborús halottak napja' (mivel itt a Mindenszentek kimarad, így általánosságban megemlékeznek az elhunytakról) ez a nap mindenhol szabadnap, és ezen a napon a Portlandi Mauzóleum is nyitva van a látogatók előtt. Mikor Arlo említette, nem nagyon tudtam mire számítsak, igazából akkor derült ki, mikor odaértünk: gyakorlatilag egy domboldalba épített, kb. 8 szintes 'sírkert' - ill. nem is kert, hanem egy épület, szintenként pedig sírhelyek, ameddig a szem ellát..

az épület elölről

és hátulról

Az épület hátulját egy hatalmas festmény borítja: a háta mögött ugyanis egy nemzeti park/madárrezervátum-szerűség van, és képen pedig az itt őshonos madarakat örökítették meg.

Bent néhol csak a hosszú folyosók, máshol meg szobrokkal, vagy szökőkúttal kiegészített termek voltak..

a mínusz 4-en már kissé nyomasztó

Gazdagéknak - v. akik megfizetik -  persze itt is külön kis terem jár, színes üvegablakokkal.
Jah, és a legnagyobb poén: a bejáratnál árultak frissítőt, minifánkokat, meg pattogatott kukoricát - úgyhogy sokan azt majszolva járták végig az épületet... Én meg azt hittem az agyam eldobom....